Szeletek

Fáradtság. Mindig fáradtak vagytok. Még az alvás is fáraszt. 12 órát tölteni egy helyen. Látjátok ez is fárasztó. Azt nem értem mit panaszkodtok. Hiszen el tudjátok mondani a terveiteket az elkövetkezendő évekre. Ki 1-2 ki 10-20 éves tervekkel rendelkezik. Aki nem az függ valamitől. Szeretünk maguntól függeni. Persze ott vannak ezek a dolgok mint érettségi meg munka meg megélhetés, de ezek felől is ti döntötök. Ha úgydönt valaki, hogy na igen, én meg akarok élni valamiből, bmw-t akarok meg plazmatévét meg dzsákuzzit meg kétgyereket akik majd nem zaklathatnak a biliárdszobában vagy a pókerszobában, azoknak szopni kell az oktatás vagy a bűn hímvesszejét. Olyan dolgot kell tanulnia és/vagy melóznia amit szeret vagy nemszeret de így döntött. Aki meg nem akar mást, mint élete végéig nemcsinálni semmit csak kávé, cigi, az meg számoljon azzal, hogy valószínűleg mindezt az utcán vagy anyuci nyakán fogja tenni. Emberek, semmit sem muszáj. Nem muszáj tanulni, nem muszáj dolgozni, sőt még élni sem muszáj. Egyszerűen van ami kell a célok eléréséhez, van ami nem. Nincsen jó vagy rossz döntés, csak tetteink következménye, ennyi az egész.

Gátlások - gátlástalanság - szeretet - unalom - vágyak - tervek. Ezekközt sodródok és sodródunk sokan. Szarazegész ezt ismételitek de közben saját magatok vagytok a baj. Ha nem gyűlölnétek magatokat ennyire, talán lehetne jobb is. Mert igen, lehetne jobb is. Felkelhetnétek a mocsokból amiben fetrengtek évek óta. Otthagyhatjátok a drogot meg a piát, esetleg szokjatok rá, mit veszíthettek?! A cigi maradjon. Azt ne változtasd. Ne szokj le, ne szokj rá. Dugd meg a nődet vagy dugj meg mást ha a nődet nem akarod de kezdj végre valamit. Kezd el rakosgatni a körülötted lévő szarkupacot. Ne eltűntetni próbáld mert nem fog menni. Tudod rakj rendet. Mindent a maga helyére. A ruhát a szekrénybe a monitort az asztalra, a gépet az asztal alá vagy a monitor mellé, a kaját a hűtőbe, A SZART A WC-BE, A SZEMETET A KUKÁBA. Ahol a helyük van. Általában azt csináljátok, hogy ültök középen és azon gondolkodtok mit hova kéne és hogyan. Meghogy hol van gumikesztyű. Vagy, hogy hogy tudjátok elvonni minderről a figyelmeteket. Nem tudok rájönni, hogy az emberi egó az ami mindent tönkretesz vagy egy külső tényező teszi-e tönkre az emberi egót...

Képmutatóak vagyunk...
Cinikus ember vagyok, csalódtam már sokat és ezzel nem vagyok egyedül. Ha a múltban csalódok valakiben vagy valamiben, arról a jövőben mindig gúnyos és szemét poénok jutnak az eszembe, így sok embert sikerül megbántanom akik még hisznek abban amiben én már nem. Viszont ha az illető is járt már úgy ahogy én úgy nevetünk egy jót, esetleg folytatjuk a kegyetlen okfejtést a témáról.
De az élet jófej. Imádom a kis fickót, neki vannak a leg irónikusabb és szarkasztikusabb poénjai a világon.
Az az én nagy bajom, hogy idealisztikusan szemlélem a dolgokat.
Pl.: Miután megtanultam a barátság szót, szépen lassan elkezdtem dédelgetni, hogy vannak olyan emberi kapcsolatok, amelyekben két ember igazán el tudja engedni magát a másik előtt, ezenfelül ennek a két embernek nem kell titkolóznia; az önzés az adott egyedek személyiségéhez képest a minimumon van; továbbá a két egyed mindig számíthat a másikra jóban rosszban, ezenfelül ha valamelyik jó szarul van berughatnak, felszedhetnek pár csajt és a többit el sem tudtam képzelni. Ez persze így is van, illetve érezhetjük is, hiszen az ember életében vannak ilyen személyek. És ha vannak ilyen személyek, a kérdés a következő: meddig? Hiszen örökké nem. Amikor póruljártam sokadjára, és egyszerre zúdúlt a nyakamra az, hogy azok az emberek akikbe a legnagyobb bizalmat fektettem, egytől egyig átbasztak egy adott pillanatban amikor óriási fordulatott vett az életem. Mintha mindenkibe aki akkor körülöttem volt beépítettek volna egy számlálót ami persze visszafelé számolt, és ezek a visszaszámlálószerkezetek ugyanarra a zérusra lettek volna állítva. És az a zéruspont éppen egy olyan fordulópont volt az életemben, amitől is kurva labilis lettem és sebezhető meg minden ilyen szar. Na akkor nagyot csalódtam az én "barátság" ideámban. Nos sajnos azóta sem változtam sokat. Dédelgetek ideákat aztán csalódok bennük, hiszen mi emberek képmutatóak vagyunk.
Vannak körülöttem sokan, és sokakat szeretek is. Vannak barátaim is. És folyamatosan egyre erősebb vagyok hiszen egyre kevesebb idealisztikus elképzelésem van, egyre cinikusabb vagyok és így egyre kevesebbszer csalódom. Sőt, már egyre jobban viselem a csalódásokat. Életcimbi azért a te humorérzéked a legjobb.

Mindenki a saját mocskában forog körbe-körbe. Siratjuk azokat a képeket amik lenni szeretnénk, az elképzelt imidzseket amik gyerekkorunkban raktározódtak a tucatnyi BrúszVilisz, Svárcenegger meg DzsémszBond filmnek köszönhetően. Kisfiúként felnéztünk az önbizalommal teli, erős, legyőzhetetlen, macsó pasira. A nők, a rossz fiúk és az egész világ a lábaik előtt hevert. Eközben rongyosra aláztak és vertek minket a suliban és maximum álmodozni mertünk önbizalomról. Legjobb pillanataink azok voltak mikor egyedül maradtunk otthon és játszhattunk kicsit kemény fiúsat, játszhattunk a rengeteg játékpénzzel a gazdálkodj okosan -ból (ezeket persze a tucatnyi játékpisztollyal raboltunk el vagy védtünk meg), beöltözhettünk szuperhírónak. Gyarapíthattuk a rossz fiúk táborát is, lehettünk betörők, egy szóval bárki bárhol bármikor. Az ehhez való sablont még ha közvetve is az akciófilmekből szedtük. Persze ez idő alatt az önértékelésünk fikarcnyit sem változott, maximum lefelé. Személy szerint gyűlölöm a médiát, mégis fogyasztó vagyok mint mindenki más és a mai napig le tud kötni némely film esetleg sorozat, persze már nem elégszem meg akármivel, és maximum tudat alatt szerzem ezekből a hőseimet és a példaképeimet. A médiát tartom ennek az óriási öngyűlöleti hullám magjának. Tizenéves koruk elején járó lányok a „tökéletes” nőket figyelik. A szőke hajat, a kék szemet, az óriási melleket, a gyönyörű testet és persze azt, hogy a suli legnépszerűbb lányának kell lenni. Topmodell leszek meg „csúnya lányból egy hónap alatt kurvajónőt” műsorok mennek. Persze egy 12 éves lány nem tudhatja, hogy akit bálványoz egy drogos anorexiás kurva, akin kb 6 kiló smink van meg 8 megapixelnyi photo-shop, ráadásul mindezek alatt egy plasztikai sebész-művész munkája található.

Ránéz a saját testére, ami még rendkívül kifejletlen, a szülei nem kő gazdagok, hogy az osztály legnépszerűbbje legyen, az anyja is egy szar, ígyhát lesz belőle egy nulla önértékeléssel rendelkező értékes csajszi. Ami nem olyan jó ám mint ahogyan az hangzik, az efféle rengeteget tud szenvedni. Ugyanúgy mint az a srác akit porig aláztak az általánosban és 10 éves korától évekig kellett visszafojtania kurvanagy titkokat, hogy a nővérét ki ne tagadja a család.